Tündérszépek – 2022
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.
Renáta 19 éves hajdúhadházi lány, akit régóta érdekel a divat és a modellkedés. Jelenleg sminkesnek tanul Debrecenben. Kiskora óta táncol és fotózásokra jár, így tehát tapasztalt jelöltként indul a Tündérszépek versenyen. Mint mondja, nincs vesztenivalója, és biztos benne, hogy rengeteg élménnyel gazdagodik majd a verseny során.