Tündérszépek – 2022
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.
Bodzán Nikolett vagyok, 20 éves, Kunágotán élek. 2020-ban szereztem érettségit, jelenleg gyógyszertári asszisztensként tanulok. Nagyon szeretem a kémiát, emellett szeretek rajzolni, aerobikozni és imádom a fotózásokat. Azért jelentkeztem a versenyre, mert mindig is érdekelt a modellkedés és a divat világa, amiben már korábban szerencsém próbáltam, kevesebb sikerrel, mint amire számítottam, de számomra minden kudarc megtanít valami újat és még kitartóbbá tesz. Nikolett 178 centiméter magas, csillagjegye mérleg. Kedvenc étele a csirkemell párolt zöldséggel, legszívesebben vizet iszik. Kedvenc zenéi Michael Jackson: You are not alone és Leona Lewis: Amohent like this. Kedvenc illata: Jennifer Lopez: Promise.