Tündérszépek – 2022

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.

Békési Eszter
19, Debrecen

A 19 éves Eszter öt éve tanul a DSZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum turisztikai szakán. A jövőben ezzel szeretne foglalkozni, mert nagyon érdekik a nyelvek, és be szeretné utazni a világot. Szabadidejében imád edzeni, rajzolni, lovagolni és kirándulni. A jelentkezésre sokáig kellett biztatni, eleinte nem volt elég önbizalma hozzá. Viszont olyan embernek tartja magát, aki megragad minden lehetőséget, így ismerősei és barátai lelkesítése után úgy döntött, kipróbálja magát. Eszter 168 centiméter magas, a nyilas csillagjegyben született. Kedvenc étele a carbonara, kedvenc itala a kávé, kedvenc zenéi a latin és francia melódiák, kedvenc parfümje pedig Jennifer Lopez Promise nevű illata.

Tündérszépek – 2022