Tündérszépek – 2022
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.
Frank Gréta vagyok, 19 éves, Magyarbánhegyesen élek. Májusban érettségizem és szeretnék egyetemre menni. Szeretek utazni és túrázni. Kedvenc sportom a futás és a görkorcsolyázás. Futásban versenyen is indultam, ahol korosztályomban első helyezést értem el. Igyekszem az étkezésre és a testmozgásra odafigyelni. A barátom és a családom támogatására jelentkeztem a versenyre. Úgy gondolom, hogy ez a lehetőség nagyban növeli az önbizalmamat, illetve mindig is érdekelt ezt a terület. Gréta 158 centiméter magas, a vízöntő jegyében született. Kedvenc étele a paradicsomleves betűtésztával, kedvenc itala a Kinley – Tonic. Nagyon szereti Imagine Dragons – Enemy című számát. A Yves Rocher – Comme une Evidence illatát kedveli.