Tündérszépek – 2020
19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.
Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.
– Még tanuló vagyok, jelenleg Kaposvárra a Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnáziumba járok, de Keszthelyen születtem és itt is élek édesanyámmal egy kicsi családi házban. Igazi állatbarát vagyok. Van otthon két tüneményes kiscicám, akiket nagyon szeretek. Hobbijaim közé tartoznak a különböző alkotótevékenységek, a kézműveskedés, különösen a rajzolást kedvelem. Szenvedélyem az éneklés, a tánc és a sport, de szeretek foglalkozni a szépségápolással is. A Tündérszépek szépségverseny nem idegen számomra, hiszen már az előző versenyen is részt vettem. Idén leginkább a barátaim bíztattak, hogy ismét nevezzek. A jövőben szívesen foglalkoznék modellkedéssel, hiszen nagyon szeretem a divatot és azt is, ha fényképeznek.
Virág 158 cm magas, a Bak jegyében született. Az ételek közül a gyros a kedvence, míg italokból az ice tea amit szívesen fogyaszt. Kedvenc énekesnője Ariana Grande, parfümje pedig Nina Ricci Bellája.