Tündérszépek – 2020

19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.

Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.

Hajóka Alexandra
25, Kompolt

– Sziasztok! Hajóka Alexandrának hívnak, 2012-ben érettségiztem, azután pedig szereztem egy ügyviteli titkár képesítést. Jelenleg a kompolti önkormányzatnál dolgozom titkárnőként. A Tündérszépek-szépségversenyre édesanyám és az öcsém nevezett be, és ezután határoztam úgy, hogy megmérettetem magam. A munkám mellett első számú hobbim a műkörömépítés. 

Alexandra kedvenc étele a gyros, itala a kóla, kedvenc parfümje a Zara Pink Flambe, és legszívesebben J Balvin zenéjét hallgatja. Magassága 157 cm és a Mérleg jegyében született.

Tündérszépek – 2020