Tündérszépek – 2020
19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.
Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.
A 27 éves Nagy Csilla idegenforgalmi szakmenedzser végzettsége mellett műkörmös, műszempillás szakképesítéssel rendelkezik, három éve műkörmözik. Heti négy-ötször jár terembe edzeni, emellett szabadidejében még kutyát sétáltatni is nagyon szeret. Négy kutyája van, két rottweiler és két labrador. Ha ideje engedi, utazni is szeret.
A versenyre húga hívta fel a figyelmét, ő bíztatta a jelentkezésre. Csilla pedig úgy gondolta, hogy miért is ne…?
Csilla csillagjegye a Halak, 158 cm magas, kedvenc étele a spagetti, italok közül a zöld teát fogyasztja a legszívesebben. Ugyan számos zenei műfajt szeret, de ha ki kellene egyet emelnie, a spanyol lenne az, ha pedig teheti, Armani: Sé parfümmel fújja be magát.